Péter bácsi forditásai

Péter bácsi forditásai

Neonácik világtalálkozója Szentpétervárott. Fotók

2017. május 27. - szamtanmertanfizikapeterbacsitanitja
Nagyon csodálkozom a tömegmédia és a blogoszféra reakcióján az Oroszország kulturális szívében, azaz Szentpéterváron megtartott neonáci világtalálkozóról. Pontosabban nem is a reakción, hanem az adott rendezvényre adott reakciók teljes hiányán.  Hol vannak Szolovjev, Kiszeljov és Sztrizsák vitriolos bejegyzései, hogy Pityerben teljesen legálisan meg lehet tartani ilyen rendezvényeket.?

Március 22.-én Szentpéterváron megtartották a "Nemzetközi orosz konzervatív fórum"-ot, Európa 11 országának vezető neonáci és szélsőjobb pártjainak képviselői jöttek össze: Jöttek Olaszországból, Görögországból, Svédországból stb,stb, és ami a legfőbb--Oroszországból. Oroszországot többek között az Ukrajnai felkelők vezetői képviselték, akik az ukrán fasizmussal állnak szenvedélyes harcban.  Közülük például ez a nevezetes ember:



A nácik Pétervárra ezen a napon mindenfelől érkeztek. Egyedül Ukrajnából nem képviseltették magukat a nácik! Igen, igen... A világ legfasisztább országából egyetlenegy fasisztát sem hívtak meg? Míg a világ leg-antifasisztább országa nemcsak szép számmal képviseltette magát, de még a rendezvény szervezője is volt.

Ámbár mégsem. Valaki mégis részt vett a rendezvényen Ukrajnából- bizonyos Viktória Silova, a Jobboldali Szocialista párt vezetője. De, bármennyire furcsa, egy tipikusan antifasiszta régióból- Dnyepropetrovszkból jött.
Ezek az emberek az antifasiszta Oroszország szívében rendezett hivatalos eseményre Spanyolországból érkeztek:



Ez a kiváló ember Dániából érkezett:



Ezek a kiváló emberek meg Olaszországból.
olasz_fasisztak_pityerben.jpg


Ezek meg Görögországból:




A rendezvényen még az amerikai szélsőjobboldali író Jared Taylor, a "Fehér Identitás" c. könyv szerzője is beszédet tartott

Képfelirat: Pravoszláv hit, vagy halál.

Mellesleg a rendezvény időpontja sem véletlen: 1933 március 22.-én kezdett működni a Dachauban a fasiszta Németország első koncentrációs tábora.



Mindannyian ezen a napon gyűltek össze, hogy megbeszéljék, hogyan harcoljanak az ukrán fasizmussal.



De ami a legérdekesebb: a neonáci gyűlés ellen tiltakozó antifasiszta tüntetőket a rendőrök szétzavarták ill.előállították!


Táblafelirat:A blokádot túlélők és veteránok unokái és dédunokái
"örömmel" köszöntik a Hős Város Leningrádban Hitler és Mussolíni
követőit!


Táblafelirat:Nem kellenek nekünk Pityerben külföldi nácik.
A sajátjainkat se tudjuk hová tenni!

Ime, egy dobos antifát a rendőrautóba hurcolnak.





Nagyon furcsa... Oroszországban a rendőrök szétzavarnak egy antifasiszta tüntetést és védik ... a fasiszta gyűlést... Nem kevertem össze valamit?



Táblafelirat: Elegünk van belőletek

Táblafelirat: Szégyellem a városom
Az orosz jobboldaliak letartóztatási hulláma éppen most csapott át Pityeren. Pontosabban csak azoké, akik a právij szektor hívei voltak. A többi náci a rendőrséget nem érdekli.Megismétlem: a gyűlés nem szélsőségesek valamiféle illegális összejövetele volt, hanem hivatalos szinten zajlott, a hatóságok támogatásával. Hol vannak a csinovnyikok és a résztvevők bűnügyi dossziéi? Ilyenek nincsenek. Ez Oroszország!


Táblafelirat: Megállítottuk a nácikat 1945-ben, megállítjuk 2015-ben is!
Ime , itt még egy valakit tuszkolnak. Nagyon furcsa... ők a fasiszták ellen jöttek tüntetni. Valami Oroszországban nagyon nincs rendben.




Mindig mondtam, hogy a rendőr egy egyenruha, melynek nincs véleménye. Ma antifasiszta rendőr, ha fentről ezt parancsolják neki, holnap meg a fasiszták vedője. Bizonyára szégyen rendőrnek lenni, nemde?

Egy ANTIFA molinó, nem messze a gyűlés helyétől!


Molinó felirat (angolul): A nácik Putyin seggét nyalják!

Ez a helyzet Oroszországban, az antifasizmus bölcsőjében, barátaim! És most képzeljétek, mit tett volna a média, ha Kijevben történik valami hasonló.-)
http://hueviebin1.livejournal.com/150663.html?page=3&cut_expand=1

"Fél lábbal" Európában: Ukrajnában nyíltan követelték a zsidók elűzését az országból

"Fél lábbal" Európában: Ukrajnában nyíltan követelték a Zsidók elűzését az országból

04 Jan 2017 18:04
view24536

Ukrajna már régóta próbálja bizonyítani, hogy ő "Európa". Csak minden mutató szerint le van maradva tőle. Hol gazdaságilag képtelen utólérni, hol a politikában bukik meg.  Se vizummentesség, se Európai Unió.  Az egyetlen dolog, amiben Ukrajna Európára hasonlít- Oroszország nyílt útálata. De még ez sem sikerül nekik. Túl sokan köpnek a korlátozásaikra. Viszont ez év elején az ukránok egy olyan tettet követtek el, mely őket vagy teljesen elfordítja az európai irányvonaltól, vagy a múlt század Európájának szívébe , a náci Németországba kergeti őket.

фото: ukraina.ru


Január elsejéről másodikára virradó éjszaka Ukrajnában ünnepélyes fáklyás felvonulások történtek. De nem a jóról és fényes jövőről beszéltek, ahogy ez mindenütt Új Évkor szokás. A náci sorok fenyegetően rázták plakátjait és ijesztő jelszavakat skandáltak.  Ukrajnában nyíltan csinálták azt, amit sehol máshol nem engednek meg maguknak az emberek. Jude--gety" (Zsidók-kifelé) kiáltozták a nácik. és a Jude szó német változatát használták, mely a hitleristákra volt jellemző. 

A nácik követelése, a zsidók kiüldözése az országból fájdalmasan emlékeztet a múlt század Németországára.  Hiszen Hitler pont ezekkel a jelszavakkal vonzotta magához híveit. Bármely más országban a hatóságok legalább is óvatosan jártak volna el. Egy fegyelmezett országban nyomoztak volna, vagy egyszerűen ezeket az embereket elzárták volna a vonulás idejére.  Azonban Porosenko és csapata hallgatnak.  Mit jelen ez valójában?

Az a benyomásunk, hogy Kiev köp az országban fellépő náci megnyilvánulásokra.  Mindenesetre senkit sem büntettek meg, még azért sem mert embereket gyalázott.   Mintha a "Független" Ukrajna hatóságai is azt akarnák, hogy a "Jude" távozzanak.   Már csak arra kell várnunk mikor növeszt Porosenko "kefét" a felső ajka fölé.

http://politpuzzle.ru/50179-odnoj-nogoj-v-evrope-na-ukraine-otkryto-potrebovali-izgnat-evreev-iz-strany/

Sztyepán Bandera története:Hogy csináltak egy senkiből ikont

0a29d0ef57ced3a7c1d1ed4eda5e2ff6_xl

Sztyepán Bandera története:Hogy csináltak egy senkiből ikont

2017 jan. o2. 19:01 02
view1353

Az új év első napja Ukrajnában nemzeti jellegű ünneppé vált.   Minden év január 1.-én az ukrán nacionalisták, még ki sem józanodva a szilveszteri buli után, fáklyásmeneteket, nagy ivászatokat rendeznek bálványuk, Sztyepán Bandera születésnapja alkalmából.

Minden, a történelmet így, vagy úgy ismerő, normális, józan gondolkodású ember Banderát az ukrán nacionalizmus vészjósló jelképének tartja. Természetesen ez sok tekintetben igaz.  Sztyepán Bandera követői az 1940-es, 50-es években Nyugat Ukrajnát többszázezer ártatlan orosz, ukrán, lengyel, zsidó ember vérébe fojtották. Jelenleg pedig a Donbassz békés lakossága ellen folytatnak terrorakciókat.Kiből kreáltak maguknak bálványt a mai ukrán népnyúzók? 

Figyelemre méltó, hogy az ukrán neonácik ikonja személyesen senkit nem ölt meg, kivéve a macskákat.  A Bandera követői által 2015-ben megölt író és újságíró Olesz Buzina írta, hogy Sztyepán fizikai adottságai-159 cm-es magasság, nyápic testalkat, gyenge egészség- nem tették lehetővé, hogy személyesen büntesse a "nemzet ellenségeit".  Viszont gyerekkorában jó néhány macskát halálra kínzott.  "Ez volt a kedvenc gyerekkori foglalkozása-mint másnak a rajzfilm- jegyezte meg Buzina. -A macskákon az akaraterejét és a nemzet ellenségeivel szembeni kegyetlenségét gyakorolta. Mindezt a kis Sztyepáncsik nyilvánosan- a kortársai szeme láttára csinálta, hogy megrémítse őket és kikövetelje a tiszteletet a maga hitvány, de rettentő személyiségének. Ezt a tényt nem tagadják a mai --legrészrehajlóbb életrajzírói sem".


1936-ban Bandera először került börtönbe Bronislaw Pieracki lengyel belügyminiszter meggyilkolásának megszervezése miatt. Halálra itélték, de később életfogytiglanra változtatták az ítéletet.

1939 szeptemberéban megkezdődött a Második világháború. Lengyelország a német Wehrmacht csapása alatt összeomlott és Bandera kiszabadult. Most a fő ellenségei a Szovjetunió, melyhez Nyugat Ukrajnát csatolták, valamint az egykori OUN*- beli bajtársak lettek.  1940 februárjában Bandera az OUN(b)** vezetője lett, miután elvált a Melnyikov vezette OUN(m) csoporttól.

Ekkorra Banderát beszervezte az Abwehr és Németországnak dolgozott, a bajtársa, Suhevics, meg létrehozta az un. "Ukrán Légiót", mely inkább "Nachtigall"*** néven ismert.  1941 június 30.-án a Nachtigall büntetői bevonultak a Vörös Hadsereg által feladott Lvovba és ott tömegmészárlást rendeztek.A szörnyű pogromban többezer ember halt meg, főleg zsidók. 

Míg Galícia fővárosának utcáin az ukrán nacionalisták a semmiben sem vétkes fegyvertelen embereket öldösték, olyan vadállati kegyetlenséggel, mely még a németeket is elbprzasztotta, Bandera és helyettese Jaroszláv Sztyecko kihirdették a független "Ukrán hatalmat", mely szoros katonai szövetségben áll a nemzeti-szocialista Németországgal, mely "segít a ukrán népnek, hogy felszabaduljon a moszkvai megszállás alól". Azonban ez az öntevékenység feldühítette Bandera gazdáit, ezért az OUN(b) főnökét és bűntársait a szomorú emlékezetű Sachsenhausen koncenrációs táborba helyezték el. Mindezzel együtt a tartás körülményei inkább házi őrizetre emlékeztettek. Bandera szabadon mozoghatott a táborban, találkozhatott a rokonaival, az OUN-tól pénzt kaphatott. Mint Oleg Szmiszlov író és történész megjegyzi, rendkivüli szükség esetén Bandera még Berlinbe is kimehetett. 

Míg Bandera, Sztyecko és az OUN többi fejese Sachsenhausenben múlatták idejüket, az ukrán nacionalisták, akiket később főnökük tiszteletére banderovistáknak neveztek, hittel és becsülettel szolgálták a németeket. A hitleristák által megszállt szovjet Ukrajna  és Belorusszia területén a békés lakosság ellen irányuló büntető akciókban vettek részt.  Babij Jár és Hatiny tragédiája jelentős részben éppen az ukrán nacionalisták keze műve.  A Suhevics által 1942 végén alapított UPA*** , apologétáik állításaival szemben, egyáltalán nem folytatott harcot a német megszállókkal ellen.    Németország archívumai ,mindenesetre nem tesznek említést semmiféle komoly összeütközésről az ukrán nacionalistákkal.    1943-ban az UPA harcosai Volhinán  a lengyel lakosság körében   valóságos genocídiumot hajtottak végre.  Az általuk megsemmisített főleg békés lakosság-nők, gyerekek, öregek- száma több tízezer.  A történészek 30-80 ezer áldozatot említenek. Az ukrán nacionalisták egymást is sikeresen mészárolták. így a banderovisták ölték a melnyikovistákat és a bulbovistákat ( Tarasz Bulba-Borovec un. "Erdei szics****"-ének hívei) azok viszont a banderovistákkal számoltak le.  És amikor 1944-ben Nyugat-Ukrajna végre-valahára felszabadult, a banderovisták aktívan segítettek a visszavonuló hitleristáknak, hátulról lőve a szovjet katonákat.

 


 

photo_2017-01-02_18-57-06

 

1944 végén, mikor végleg nyilvánvaló lett, hogy Németország elveszti a háborút, a németek szabadon engedték a koncentrációs táborból Sztyepán Banderát és az OUN többi vezetőjét és bevonták  őket a Szovjetunió elleni diverziós munkára való felkészítésre. 1945 elején Bandera Krakkóban tartózkodott, ahol az un. "Abwehrkommando-202" speciális alosztályt  felügyelte.  E szervezet az UPA vezérkara által küldött diverzánsokat készítette fel a szovjet hátországban végrehajtandó akciókra. Amikor Krakkó-t bekerítette a Vörös Hadsereg, Banderát személyesen Otto Skorzeny, Hitler fő diverzánsa mentette ki, aki korábban Mussolinit szabadította ki egy merész akcióval.

 

A náci Németország veresége után Bandera, bár névleg az OUN vezetője maradt,  nem ment vissza Ukrajnába, hogy ott földalatti harcot és szovjethatalom képviselői elleni terrort folytassa. Helyette ezt mások csinálták, azok, akiket szerencsétlen és gyáva vezérük neve alapján banderovistáknak neveztek. Sztyepán viszont sikeresen eladta magát a brit és amerikai speciális szolgálatoknak, segített nekik a Szovjetúnióba küldendő kémek toborzásában. Münchenben telepedett le, ahol Popel néven gondtalanul élte életét, míg 1959 október 15.-én ki nem oltotta életét egy káliumcianát sugár, melyet Bogdán Sztasinszkij KGB ügynök fújt az arcába. 


  • 2cc51f09664d41d78a89772ea8cacaf1

 

Jelenleg Ukrajnában Sztyepán Banderának igazi kultusza van. Tiszteletére utcákat, sugárutakat neveznek el, emlékműveket emelnek.  Azonban ideje lenne elgondolkozni, hogy egy ilyen személyiség dicsőítése elsősorban Ukrajnának, mint államnak destruktív. És nem csak azért, mert az ország keleti felében Banderát, bűntársait és követőit nem hősöknek, hanem megtorlóknak, gyilkosoknak tartják.   .Egy országnak, ahol ilyen senkiket, politikai luzereket dicsőítenek, akik hol az egyik, hol a másik gazdának dolgoznak és eközben épp ezen szerencsétlen ország érdekeivel takaróznak, egyszerűen nem lehet jövője.  Mellesleg Ukrajna jelenlegi hatalmasságai teljességgel megérdemlik, hogy Banderával egy sorba állítsák őket. Csak meg kell várni, amíg valamennyiük  rátalál a maga Stasinszkijére.

Fotok forrása:Военное обозрение (Katonai szemle)

 

*    OUN-Организация украинских националистов (Ukrán nacionalisták szervezete)

**   Nachtigall -német szó, magyarul pacsirta

***  УПА -Украи́нская повстанческая а́рмия (Ukrán felkelő hadsereg)

**** сечь- szics (Megerősített kozáktábor)

 https://politpuzzle.ru/49989-istoriya-stepana-bandery-kak-iz-nichtozhestva-sdelali-ikonu/

 

A kínai befektetők a korrupt hivatalnokok agyonlövését javasolják Kievnek

A kínai befektetők a korrupt hivatalnokok agyonlövését javasolják Kievnek

A kinai Népköztársaság potenciális ukrajnai befektetőit  zavarja a háború, a hivatalnokok fiatalsága és a korrupció. Ez utóbbi  ellen a kínaiak a saját módszerüket- az agyonlövést - javasolják.  És megerősítik, hogy az efféle akadályok nélkül a két ország közti együttműködési potenciál egyszerűen hatalmas lenne- elsősorban az építőipari, energetikai és mezőgazdasági területeken.

Ezt az Anhui külgazdasági építőipari társulás elnök-helyettese Chzhan Chhunhua  jelentette ki, közölte a  Hromadske rádió. http://istochnik.info/ekonomika/item/13609-kitajtsy-ne-ponimayut-pochemu-ne-rasstrelivayut-ukrainskikh-chinovnikov-korruptsionerov.html.

Szavai szerint a közös projektek iránti rendkívüli érdeklődés ellenére a kínaiakat a majdan utáni Ukrajnában természetesen a háborún kívül, sok minden zavarja.

"Miért olyan fiatalok Önöknél a miniszterek és miért cserélődnek oly gyakran? A kínaiak nem értik, hogy a korrupt hivatalnokokat miért nem lövik agyon, mint nálunk"- sorolta népe kérdéseit az ukrán rendszer hatóságainak Chzhan Chhunhua.

Külön hangsúlyozta azt is, hogy sok éve dolgozik a FÁK területén és úgy gondolja, hogy Ukrajnának nagyon erős befektetői vonzereje van.   És Chzhan  úr véleménye szerint ez a vonzerő még nagyobb lenne, ha a tolvaj ukrán vezetés legalább egy részét falhoz állítanák. 

Én, az orosz megszálló

 

 

<iframe width="640" height="360" src="https://www.youtube.com/embed/T65SwzHAbes" frameborder="0" allowfullscreen></iframe> 

 Én- az orosz megszálló.

2662

 

Én- az orosz megszálló.

 Üdvözlöm. Én orosz megszálló vagyok. Ez a mesterségem. Történelmileg így alakult.

Megszálltam Szibériát.  Ott most olajat, gázt, alumíniumot és még egy csomó értékes nyersanyagot bányásznak.  Ott most városok vannak sokemeletes házakkal, óvodák, forró víz és kórházak. Ott most nem lehet eladni néhány cobolyprémért nőket, ahogy ez az oroszok előtt volt.

Megszálltam a Baltikumot.  . Gyárakat és villamos erőműveket építettem a  mulatságos falvaik helyett. A Baltikumban kiváló rádiótechnikát és gépkocsikat gyártottak, híresek voltak parfümjeik és balzsamjaik. Felkértek, hogy távozzak. Most ott halkonzervet gyártanak, és a munkaképes lakosság nagyobb része euróvécéket pucol.

Megszálltam Közép Ázsiát. Ott csatornákat, gyárakat, űrrepülőtereket, kórházakat,  stadionokat építettem.  Ott űrrakétákat  és űrrepülőgépeket, olaj-, gáz- és vegyipari berendezéseket, építettünk, rezet, olajat és aranyat bányásztunk, búzát és gyapotot termesztettünk az egész ország részére. Felkértek, hogy távozzak.    Ott most csak amerikai hitelek teremnek, meg kender  és ópium, s a munkaképes lakosság fele útra kelt, hogy házmesterként, vagy az egykori megszállók építkezésein dolgozzék. 

 Megszálltam Ukrajnát.   Ott is gyárakat, villamos erőműveket, hidakat és üzemeket, bányákat és egyetemeket építettem. Ukrajna repülőgép hajtóműveket, hajókat, tankokat és autókat gyártott. Megkértek, hogy távozzak onnan.   Ott most majdanokat gyártanak kereskedelmi mennyiségben.  Sőt, ott már  lóf..t se gyártanak, de meg vannak győződve, hogy Európa tárt karokkal várja őket.  
És tudják mit? Megelégeltem, hogy folyton bocsánatot kell kérnem, hogy megszálló vagyok. Igen, megszálló vagyok. Születésem jogán. .A Kalasnyikov géppisztoly szerkezetét jobban ismerem, mint a tejescumiét. Agresszor vagyok és vérszomjas szörny. Reszkessetek.  Én voltam az, aki 300 évig éltem a mongol-tatárok alatt - de hol vannak most ezek a mongol- tatárok?  Én voltam az aki felgyújtotta Moszkvát, hogy ne kelljen Bonaparte Napóleonnnak átadnom! De hogy végezte Bonaparte? 
Én feküdtem Volokalamszk és Sztálingrád lövészárkaiban, én égtem a tankban Kurszknál. Megértettem, hogy a németeket feltartani hihetetlenül nehéz, majdnem lehetetlen, de más választásom nem volt. De hol vannak most ezek a németek? Hol van a szaros Hitlerjük. 

 

Megszálló vagyok, de erről a civilizált Európában nem tudtak. Ezért jött hozzám mindenki, aki csak akart. Törökök, angolok, lengyelek, németek, franciák.   Föld volt számukra elegendő - mindegyikükre 2,5 méter.  Igaz, az amerikaiak félnek idejönni. a rakétákban és az ötödik hadosztályban bíznak,  de számukra is van nálunk elég föld, még marad is

 

Orosz megszálló voltam, vagyok, leszek – a másé nem kell, de a sajátomat soha, senkinek nem adom.

 
Nem kell nekem a ti képmutató „szabadságotok”,  az attól való szabadság, hogy ember legyek. Ahhoz, hogy ember legyek, nem kell a ti rohadt kapitalista demokráciátok, nem kellenek a kétértelmű fogalmaitok és mindaz, amit nyugati „értékek”-nek neveztek- a perverziók, bűnök, az átverés és a határtalan mohóság. Én másban vagyok érdekelt.  

 

Az  orosz embert jobban érdekli a kozmosz, a tanulás, a gyógyítás, a tudomány és az emberek alkotóképességének fejlesztése.
Az orosz embernek tetszik az alkotás.
Udvariasan figyelmeztetek, utoljára.
Ne álljatok az utamba – én a békét építem, de mindenkinél jobban harcolok.

 

Tisztelettel, az orosz megszálló.
link: http://strategia-22.livejournal.com/6500.html

WELT: Oroszország arannyal "nyomja le" a dollárt

WELT: Oroszország arannyal "nyomja le"  a dollárt

 

rissítve: )386292709212362
Moszkva aktívan növeli aranytartalékait és ezzel kihívást dob a "mindenható" dollárnak és a nyugati pénzügyi rendszernek, írja a német kiadvány.
 
Золотые слитки. Архивное фото

MOSZKVA,  FEBRUÁR 26-  RIA Novosztyi.

Oroszország és Kína aktív tevékenysége az arany piacán fokozzák a fém iránti bizalmat és aláássák a dollár uralmát.  A nyugati országok pénzügyi rendszerével szembeni növekvő szkepticizmus mellett ezek a tevékenységek megfosztják az USA-t az eszközeitől, írja a  Die Welt.

Instabil gazdasági helyzetben az arany jó biztosítás.  Ezt a fémet az egész világon értékelik és a mennyisége nem növelhető mesterséges úton.  A monetáris arany képes megvédeni tulajdonosát az árfolyamok világpiaci ingadozásaitól és az országnak megbízható védelmet biztosít a krízisek ellen,írja a kiadvány.

 

Oroszországnak a szankciók, és a csökkenő olajárak mellett egyszerűen elengedhetetlen, hogy megszabaduljon a dollártól való függéstől, és Vlagyimir Putyin elnök már megtette a szükséges lépéseket ebbe az irányba.  2005-től az állam aranytartalékai mintegy négyszeresre és csak az utóbbi 12 hónapban több mint 200 tonnával növekedtek, jegyzi meg a cikk szerzője.

Oroszországnál csak egy ország vásárolja fel aktívabban az aranyat, Kína.   Az elmúlt évben a tartalékai egyből 62%-ra növekedtek, és kis híján elérték az 1600 tonnát.  Az arany ilyenformán pénzügyi fegyverré válik, melyet az országok a nyugati valuták dominanciájának megtörésére, valamint Amerika és Európa hatalmának aláásására használnak.    Mellesleg Washingtont a hasonló akciók aligha lepik meg - maga is felhasználta a dollárt, hogy nyomást gyakoroljon Oroszországra, hangsúlyozza a kiadvány. 

Oroszország aktivitása az aranypiacon "szárnyakat adott" a nemesfém árának, mely 2012 óta most áll a legmagasabban.  Mivel a nyugati országok adósságai folyamatosan nőnek, és a pénzügyi rendszer., melyet az USA ural, egyre instabilabbá válik, sok államnál felmerül a szükséglet, hogy a dollárnál valami megbízhatóbb dologgal biztosítsa magát.  Oroszország és Kína számára az aranytartalékok feltöltése stratégiai jelentőségű, mivel a valutától való függetlenségük lehetővé teszi számukra, hogy kihívást dobjanak Washingtonnak és hatást gyakoroljanak a világgazdaság erőinek átrendezésére, vonja le a végkövetkeztetést a szerző.

 

A török specnáz az oroszokhoz fordul

A török specnáz az oroszokhoz fordul (FOTO)

Турецкий спецназ обращается к русским (ФОТО) | Русская весна

Diyarbakırban a kurd felkelőkkel folytatott harcok helyszínén a török specnáz egy ház falán üzenetet hagyott az oroszoknak.

«Oroszok,  nektek van RPG-tek, nekünk van RTE-nk», — irták a feliratban.

RPG - rucsnoj protyivotankovij granatomjot- kézi tankelhárító gránátvető (ford. megj.), RTE  pedig- Recep Tayyip Erdoğan    Ezzel hangsúlyozták az erős fiúk, hogy az elnökük irányítása alatt állnak.

A török specnáz korábban is hagyott hasonló üzeneteket.  Korábban publikáltak egy fotót hasonló falfelirattal, melyben kinyilvánították az elnökük iránti szeretetüket.

 

http://rusvesna.su/news/1455878416?utm_campaign=transit&utm_source=mirtesen&utm_medium=news&from=mirtesen

Il Giornale: Az USA megkezdte az utolsó támadást Putyin ellen

Il Giornale: Az USA megkezdte az utolsó támadást Putyin ellen 

Vlagyimir Putyin. Foto: rusmirzp.com

 

John Kerry amerikai államtitkár minapi fellépéséből ítélve az USA politikai elitjének egy része barátkozni akar Moszkvával és nem ellenségeskedni. .Egyelőre azonban nem világos, van-e elég erejük szembeszállni  azokkal az emberekkel, akik 15 éve irányítják Amerika külpolitikáját.  Az olasz Il Giornale oldalain (http://blog.ilgiornale.it/foa/2016/01/27/putin-guerra-o-pace-lamerica-stavolta-si-spacca/?repeat=w3tc) ilyen kérdéseket tesz fel Marcello Foa, svájci szemleíró.

Mindössze egy hét leforgása alatt Vlagyimir Putyint, Oroszország elnökét képesek voltak gyilkossággal és lopással megvádolni, emlékeztet Foa. Először Nagy-Britannia "feltételezte", hogy ő lehetett a Litvinyenko-gyilkosság megrendelője, anélkül, hogy bármilyen komoly bizonyítékot bemutatott volna.  Majd az USA Pénzügyminisztere bejelentette, hogy "korrupt", és az USA erről régen tud.  Figyelemre méltó, hogy mindez a brit médián - a BBC televíziós csatornán történt. 

"Mindezeket a jelzéseket a jelenlegi aszimmetrikus háborúk törvényei szerint kell értelmezni és ezek nem kecsegtetnek semmi jóval. Az USA mintha arra törekedne, hogy a Kreml főnökével minél hamarabb lerendezze a számlát"-  vélekedik Marcello Foa. 

Mellesleg, valójában az alapvető harc nem Moszkva és Washington között, hanem magában Washingtonban folyik.  Az utóbbi 15 évben az USA külpolitikáját neokonzervatívok diktálták, akiknek sikerült destabilizálni Afganisztánt, Irakot, Tuniszt, Egyiptomot, Líbiát, és Szíriát, sarokba szorítani Oroszországot, háborút hirdetni a terrorizmus ellen, mely ahelyett, hogy békét hozott volna, a terror még nagyobb tombolásához vezetett.   Ennek ellenére egy ideje, az amerikai hatalom mérsékelt nézeteket valló képviselői találtak magukban erőt a lázadásra.   Ők tényleg véget akarnak vetni a DAESH-nek ("Iszlám állam"-nak, IS-nek ISIS-nek, az Oroszországban betiltott terrorista csoportosulásnak- az EAD-aily (https://eadaily.com/) megjegyzése), rendezni akarják az Iránnal való viszonyt és csökkenteni akarják az orosz kapcsolatokban fennálló feszültséget.

Példaként szolgálhat John Kerry USA államtitkár Davos-i beszéde.  Bejelentette, hogy az elkövetkező néhány hónapban az Oroszország-ellenes szankciókat eltörlik, ha az teljesíti Minszki egyezségben vállalt kötelezettségeit.  Persze ezt a bejelentést nem érdemes a kapcsolatok teljes mértékű visszaállításának kezdeteként értékelni, de világosan látszik, hogy Washington "mérsékelt" politikusai kezüket nyújtják Oroszországnak, míg a neokonzervatívok ezt igyekeznek megtorpedózni.

"Mi fog történni Washingtonban? Mihez kezd Barack Obama? Talál e magában bátorságot, hogy kijavítsa-ha nem is az összes,- de legalább egy részét a hibáinak? Készülnünk kell, mert a következő néhány hét döntő lesz". - írja az Il Giornale szemleírója. 

Hirek állandó címe: eadaily.com/news/2016/01/29/il-giornale-ssha-nachali-poslednyuyu-ataku-na-putina

Publikálva: 29.01.2016  11:44

Utcát neveztek el Putyinról

Putinstrasse

16:42 , 22 октября 2015

Nyizsnyij Tagilban megjelent a "Putin Strasse"

 

Nyizsnij Tagil külvárosában megjelent a "Putin Strasse" vagy "Út a Menyországba" utca.   A helyi lakosok így nevezték el a szétvert utat, mely a temető  mellett   a Vagongyár-Szalka  vasuti átjárótól a Mologyozsnij telepig vezet.  Mint a "Városlakók" oldal közölte, az aktivisták maguk, a saját költségükön készítettek utcanévtáblát és állítottak  hozzá póznát.     Mint az ötlet szerzői rámutattak, így kívánták felhívni a hatóságok figyelmét az út siralmas állapotára.

http://echo.msk.ru/blog/echomsk/1645046-echo/

 

süti beállítások módosítása